Buta- betegségem” története, avagy tényleg kapcsolat függő vagyok?!

Nehéz elkezdeni, de úgy döntöttem leírom azokat a dolgokat – azt a tragédiát – amin keresztül mentem, mentünk a férjemmel együtt, az elmúlt majdnem egy évben. Célom ezzel részben az, hogy talán könnyebb lesz feldolgozni és túllépni ezen a helyzeten, és ha esetleg valaki elolvassa, és hasonló élethelyzetben van, hasonló dolgok foglalkoztatják, vagy hasonló gondolatok járnak a fejében segítséget nyújthat az én történetem.

Egy-két héttel azelőtt, mielőtt elkezdtem írni a történetemet derült ki a megcsalásom a férjem ellen és az, hogy én BETEG vagyok, kapcsolat függő vagyok, ami hasonlít az alkoholizmushoz, a drog függőséghez, amelyek szenvedélybetegségek, de az én bajom magában egy betegség, csak a folyamata, eredménye hasonlít az előbbi, szenvedélybetegek viselkedésére. És higgyék el nekem, hogy ezt nem lehet felismerni, vagy legalábbis én biztos, hogy nem ismertem fel eddig.

Most is még csak az elején vagyok és próbálom tudatosítani minden nap, többször is magamnak, hogy biztosan felfogjam és meggyógyuljak. (A pszichológusok szerint nagyon nagy a visszaesés a kapcsolat függő, - főleg női – betegeknél.) De tuti, hogy meg lehet gyógyulni csak nagyon nagy akaraterő, önkontroll és persze segítő társ kell hozzá. Én hiszek ebben. A történetem szól szerelemről, hatalmas anyagi veszteségről (ezt is nagyon szégyellem és bánt is). És a történetemnek még nincs is vége jelenleg.  És ennyi bevezető után a történetem:

Az ötvenes évei elején járó, lassan 30 éve férjezett nő vagyok, a gyerekeim már felnőttek. Felsőfokú végzettségem van, nem vagyok egy „gyönge virágszál” típus a munkám sem túl nőies. A munkahelyemen középvezetőként dolgozom, nem is keresek túl rosszul. A férjem is felsőfokú végzettségű, Ő is vezetői beosztásban van, a gyerekeim is sikeresek a saját munkájukban. Az életem rendezett, van házunk, van autónk, évente többször utaztunk a férjemmel külföldre és belföldön is sokat kirándulunk.

Az utazások mellett voltak, vannak közös hobbijaink is a férjemmel, néhány évente új érdekes dolgok kerültek elébünk, amit közösen csináltunk, élveztünk a férjemmel. Én egyébként szerettem, szeretek néha egyedül lenni, szükségem van, úgy érzem, az un. „én időre” amikor lehet, hogy nem is csinálok semmit, csak olvasok, tv-t nézek, internetezek, vásárolgatok, de lehet, hogy csak takarítok, vagy mosok, de nincs körülöttem senki, nem kell főzni, kerülgetni magam körül senkit se férjet, se gyereket, sem senkit.

A férjemmel a szexuális életünk az utóbbi jó néhány évben már ellaposodott, először én éreztem úgy, hogy megvagyok szex nélkül is, majd a férjemnél is úgy láttam én, hogy neki sem hiányzik már, illetve amikor én egy kicsit jobban vágytam volna a szexre – valószínűleg a menopauza is besegített – akkor láttam pont azt a férjemnél, hogy ő nem vágyik rá.

Persze erről sosem beszéltünk.  A férjem kedves szavakkal, rendszeres ajándékokkal, virággal nem kedveskedett nekem,  de azt hittem, azt gondoltam, hogy nekem erre nincs is szükségem, de lehet, hogy ezt tudat alatt mégsem így éltem meg. De erről egymással soha nem beszéltünk.

Az utóbbi egy-két évben már azt éreztem, hogy nem vagyok boldog valami másra, újra, izgalmasra és arra vágyom, hogy valaki nagyon szeressen. (Ezt azért nem tudtam magamnak sem így megfogalmazni, de tudtam, hogy vágyom valamire.) Persze erről sem beszéltem otthon, mert nem is sokat beszélgettünk, de úgy gondoltam, hogy a férjem érzi ezt rajtam, de nem történt semmi egyikünk részéről sem és erről sem beszéltünk egymással soha.

Két-három évvel ezelőtt nyitottunk én is és a férjem is az közösségi média irányába,előtte én szinte csak a munkához használtam, illetve a magánéletben olvastam az interneten a számomra érdekes dolgokat, híreket, nem regisztráltam semelyik felkapott közösségi társasági portálhoz.

Én az új virtuális lehetőséget is csak javarészt a hobbinkhoz kapcsolódóan használtam, cikkeket olvastam, képeket, videókat nézegettem. Láttam néha, hogy idegen férfiak és nők is akarnak velem kapcsolatot létesíteni ebben a számomra új, és érdekes világban, de nem foglalkoztam velük, egészen az elmúl év májusáig, amikor mégis rányomtam egy idegen férfitől érkezett üzenetre az interneten.

A férfi (az egyszerűség kedvéért legyen a neve Joe – persze nem ezen a néven mutatkozott be nekem, de most már rossz érzés leírnom  azt a nevet amin megismertem) valami olyat írt, hogy kedves a mosolyom és szeretne jobban megismerni. Kb. két nap gondolkodás után válaszoltam neki, hogy nagyon kedves, de én nem azért vagyok fenn a „világhálón” hogy ismerkedjek, én a hobbim miatti dolgokat olvasgatom, nézegetem csak.

A férfi valami kedveset válaszolt, és azt írta, hogy nem fogom megbánni, ha megismerem őt, (na persze életemben nem bántam még meg ennyire semmit, így utólag felismerve a dolgokat, de erről majd később írok) amire én úgy döntöttem, hogy miért ne, messze van, és csak beszélgetünk, kicsit tanulok angolul, mert persze külföldi férfi volt. ő leírta, hogy Amerikában él, elvált, szingli 3 éve, és van két kisgyermeke, akiket ő nevel és új társra vágyik. Én leírtam neki, hogy én viszont házas vagyok, van két gyerekem.

Abban maradtunk, hogy akkor csak barátok maradunk és levelezünk. Így is volt néhány hétig, majd el is tűnt az internetről jó néhány hétig, majd ismét jelentkezett. Leírta, hogy azért nem jelentkezett eddig, mert én családos vagyok, és Ő társra vágyik és azt gondolta, hogy nem lehet köztünk semmi, de mégis „visszajött” hozzám, hogy jobban megismerkedjünk.

És utána elkezdtünk jobban ismerkedni, és olyan, de olyan kedves, szép üzeneteket írt nekem, amiket én tán előtte sosem hallottam, de olyan szépek voltak azok a gondolatok, ígéretek, amiket leírt, hogy én ezeket teljesen „megettem”. Ezek voltak azok a mondatok, amikre mindig is vágytam és ettől a férfitől most megkaptam.

Rengeteget beszélgettünk, sok mindent „elmondtunk” magunkról, a vágyainkról, Ő ilyen nővel szeretett volna megöregedni, mint én, amit én persze örömmel vettem, végre egy férfi, aki izgalmas, persze nem is szegény, és engem imád, engem akar. A gyönyörű, és kedves üzenetek jöttek nap, mint nap sorban. Egyszer azt írta, hogy nem tehet róla, de úgy érzi, hogy a kapcsolatunk már a barátságon túl van és belém szeretett.

Ezután egyszer csak én is úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok. És ezután történt az a dolog, amin, ha „tiszta a tudatom és nem vagyok függő” szintén el kellett volna gondolkodnom és nemet mondanom már az elején, de nem tettem, pedig eddig egy nagyon elővigyázatos, óvatos és megfontolt nő voltam főleg a biztonság, és anyagi kiadások tekintetében

folyt.köv.